A Föld Órája 2010

Röviden összefoglalva:

  • Március 27-én szombaton újra lesz Föld Órája, amikor szerte a világon több milliónyian lekapcsolják a világítást egy teljes órára! Ezzel szeretnénk közösen jelezni, hogy felelősséget érzünk a bolygónkért, ami otthont ad nekünk. Ha késztetést érzel, Te is csatlakozhatsz ehhez a közös akcióhoz :)
  • Az első lehetőség: Egyszerűen csak kapcsolódj le! — Ha szeretnéd, hogy a barátaid mellett a honlapod is részt vegyen az akcióban 20.30-21.30 között, akkor csütörtökig írj egy e-mail-t az ügyfélszolgálatnak, benne a tárhely csomagodhoz tartozó domain nevével. Tavaly több, mint 50 oldal “kapcsolódott le” (köztük természetesen a http://gyumolcstarhely.hu is). A világon 88 országban sok millió ember reméli, hogy idén sikerül túlszárnyalni ezt a számot :)
  • A második lehetőség: Fényképezz! — Készíts fényképeket, hogy kikkel és hogyan töltötted a Föld Óráját! A képek beküldői között a Gyümölcstárhely Csapat zsűrije a következő jutalmakat sorsolja ki:
    • 3 db egy-éves-ingyenes-hosszabbítást (ha már ügyfelünk vagy)
    • 3 db kiwi-tárhely-csomagot egy évre (ha még nem vagy ügyfelünk).

Egy étvágygerjesztő videó

Részletek, kérdések és válaszok:

Mi fog történni a honlapommal, ha bekapcsolódik az akcióba?
A honlapod szombaton, 20.30-21.30 között a következő módon fogja hirdetni, hogy gazdája is részese ennek a világon-átívelő akciónak:

Mi is részt veszünk a Föld Órája akcióban.

Mi is részt veszünk a Föld Órája akcióban.

Ti mióta vagytok ilyen zöldek? :)
2009 óta :) Akkor döbbentünk rá, hogy ez az a közös értékrend, ami mögé az egész Gyümölcstárhely nyugodt szívvel fel tud sorakozni. Csináltunk zöld irodát, illetve azóta is mindenki ingyen tárhely csomagon lakik nálunk, aki zöld.

Ezzel most energiát szeretnénk spórolni? Nem fogyaszt több áramot, ha fel-le kapcsolgatjuk a villanyt?
Igen, fontos látni, hogy valószínűleg nem ettől az egy óra sötétségtől lesz jobb a Földnek. Az év fennmaradó 365*24-1 = 8759 órájában bizony fogyasztani fogunk. Sőt, technikailag talán még költségesebb is lehet egy ilyen akció, mint ha nem csinálunk semmit. (Erről egész sokat filozofálnak itt, ha érdekel bővebben a dilemma.) – A lényeg mégsem ez.

A Föld Órájának fő célja, hogy érezzük, nem vagyunk egyedül. Még sok millió ember van Rajtad kívül, akit izgat a bolygónk sorsa. És amikor az év többi órájában összetaposod a műanyag flakonokat, hogy kevesebb helyet foglaljanak el a szemétben, vagy amikor kimész a szobából és lekapcsolod magad után a villanyt – mindezt csendesen, észrevétlenül, különösebb felhajtás nélkül – akkor tudhatod, hogy rajtad kívül milliók csinálják ugyanezt szerte a világban. És ez, így, együtt, már igenis számít.

Mi lesz, ha épp akkor jár arra a Googlebot, amikor “le van kapcsolva” az oldalam?
Ne aggódj, találtunk megoldást, hogy az oldalad keresőkben elfoglalt helyét ne érintse ez az egy órás lekapcsolódás. Tech arcok megnyugtatására: a helyettesítő oldal robots.txt-jébe erre az időre beleírjuk a User-agent: * Disallow: / sorokat.

A gyumolcstarhely.hu is lekapcsolódik?
Igen, természetesen, a http://gyumolcstarhely.hu -n is ugyanaz az üzenet fogja hirdetni a részvételünket, mint a Tiéden.

Mikor lesz ez pontosan?
Egészen pontosan: 2010. március 27. szombat 20.30-21.30 között lesz az akció, állítsátok be az órátokat!

Hogyan fényképezzek, ha egyszer sötét lesz?
Mi már kipróbáltuk, gyertyáztunk és fényképezgettünk egy estén keresztül. Jó képet csinálni kihívás, annak dokumentálásában, hogy sötét van, már egész jók vagyunk :)

Ha amatőrnek tartod magad, készíthetsz nyugodtan a telefonoddal is képeket. Ezek is egész jók, ha gyertyaközelben vagy, lényeg a hozzáállás :)

Ha élvezed a kihívást, íme néhány jó tanács:

  • automata helyett inkább manuális beállításokkal,
  • hosszú záridővel, nagy írisszel, és ha tudod,
  • rögzítve fényképezz: erre vannak mini állványok, vagy próbáld megtámasztani a könyöködet :)

Ha fotózással foglalkozol, és olvasod ezt a bejegyzést, szívesen fogadunk még hasznos tippeket a kommentek között :)

Ti is fényképezni fogtok?
Igen, mi is megpróbálkozunk vele :)

Tényleg nyerhetek azzal egy éves ingyenes hosszabbítást, vagy egy évre ingyen kiwi csomagot, ha küldök be nektek néhány fényképet?
Igen, ha belekerülsz a zsűri által díjazott legjobb 3 kép közé. Eredményhirdetés jövő héten pénteken.

Nem vagyok Gyümölcstárhely Ügyfél, de én is szívesen küldenék be fényképeket, hogy mit csináltam a Föld Órája alatt, lehet róla szó?
Persze :) Nektek tartogatjuk a 3 db ingyenes kiwi tárhely csomagot.

Nem vagyok Gyümölcstárhely Ügyfél, de én is szívesen lekapcsolnám az oldalamat, mit tegyek?
A mi “lekapcsolódó” oldalunk a http://a-fold-oraja.gyumolcstarhely.hu/ címen érhető el, ennek a tartalmát nyugodtan átveheted. Vagy akár ide irányíthatod a weboldalad erre az órára (lásd bővebben 301-es átirányítás). Ha átveszed az oldalunk tartalmát, Te is készíts egy robots.txt file-t, és írd bele, hogy User-agent: * Disallow: / Így még a Googlebot is látni fogja, hogy részt veszel a Föld Órájában :)

Hol olvashatok a Föld Órájáról bővebben?

További kérdések, észrevételek, javaslatok jöhetnek a kommentek közé.

Kapcsolódó bejegyzések:

  1. A Föld Órája
This entry was posted in Játszunk, Mindennapok, Zöld iroda and tagged , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

15 Responses to A Föld Órája 2010

  1. hf says:

    és így tényleg kevesebbet fogyasztanak a szerverek?

  2. Balla Elek says:

    Valószínűleg néhány milli Watt-at igen :) – de nem is ez a lényeg itt szerintem, hogy a szerver többet vagy kevesebbet fogyaszt. Hanem hogy a kedves Látogató mikor az oldalunkon a “Mi is részt veszünk a Föld Órája akcióban.” feliratot látja akkor talán elgondolkodik és leoltja maga mögött a villanyt ami feleslegesen ég, vagy netán kikapcsolja a gépét arra az időre. Amolyan mutassunk példát akció :)

  3. Pingback: Örvendetes tavaszi hírek :) | Gyümölcstárhely Blog - tárhely, domain, webtárhely cégednek

  4. Zsolti says:

    Hm. Érdekes ez a „Föld órája” hype. :) Két gondolat ugrott be róla így hirtelen: 1. A villamosenergia hálózat tudtommal nem képes valós időben reagálni a túl nagy áramfelvétel-ingadozásra. 2. Az erőművek mindig túlterhelnek, így az előző pontból következően a Föld órája mozgalom talán még külön pazarolja is a Föld erőforrásait.

  5. bagitom says:

    Való igaz, hogy a villamos hálózat nem tűri jól a terhelés ingadozást, mert a villamos energia nagyon korlátozottan tárolható. Egy atomerőmű kimenő teljesítményét megváltoztatni költséges dolog. Ezért azokat nyilván nem állítják le egy órára.(meg aztán kb egy óra, amíg érzékelhető hatása van a szabályozásnak) Azt hiszem ezzel magyarázható a legutóbbi alkalommal mért, százalékban kifejezve viszonylag szerény eredmény. Ugyanakkor, ha hihetünk az enciklopédiának, akkor CO2 kg-okat tekintve elég szép mennyiségeket spóroltak meg néhol.
    http://en.wikipedia.org/wiki/Earth_Hour#Energy_saved

  6. Laura says:

    Úgy látom, egyre többen csatlakoznak:
    http://www.technet.hu/techtud/20100325/egy_orara_bezar_az_origo_es_az_iwiw

    A szimbolikus jellegét tekintve szerintem teljesen pozitív a mérlege egy ilyen akciónak, de jó lenne tudni, hogy praktikusan is mi a pro és kontra – épp ezért élvezem az energiaipari hozzászólásokat!

  7. r says:

    lesz egy improvizatív dobolás a várban ez alkalomból “hozz valamit ami funkcionálhat hangszerként és játsszunk” jelleggel. Én tuti m1ek:)

  8. Pingback: Föld Órája 2010 – fotópályázat eredményhirdetés :) | Gyümölcstárhely Blog - tárhely, domain, webtárhely cégednek

  9. Pingback: Föld Órája 2012 – megteszem, ha megteszed | Tárhely, domain, webtárhely blog

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>